Megérkezel az angliai Boscastle kikötőjébe. Nem tudod, merre indulj, a járókelők furán néznek rád, mintha ott se lennél, átnéznek rajtad. Egyedül vagy, talán még sosem érezted magad ennyire elhagyatottnak. Továbbsétálsz, egészen a legnépesebbnek tűnő részig, a kikötőig. Csupa modern hajó, motorcsónakok, de valami mégis megzavarja az összhatást. Egy régi, már-már kiöregedettnek látszó vitorlás. Nincs kikötve, mégsem viszi a víz semerre, egy helyben áll, szinte lebeg a víz felszínén. Az oldalán nagy, kézzel írt betűk hirdetik: Severina. Ujjongva a levegőbe bokszolsz, hiszen mégsem tévedtél el. Különös módon rajtad kívül senkit nem zavar, hogy ez a hajó elüt a többitől, ők talán nem is látják. Te mégis boldogan szaladsz a szállítóeszköz felé, s mikor a partra érsz, nem találsz ott mást, csak egy farönköt, ami segítségedre lehet a fedélzetre való feljutásban. Mivel elég 15 éves már elmúltál, egyszerű lebegésbűbájjal a fedélzetre tudod juttatni csomagjaidat, nem kell félned, sem téged, sem a hajót nem látja senki. Miután ezzel végzel, egyensúlyozva, óvatosan elindulsz a rönkön, s sikeresen eljutsz a fedélzetre. Sikerült. Levegőt venni sincs időd, a vitorlás szinte azonnal elindul veled, s szokatlanul gyorsan suhan a vízen. Hiába keresed a kapitányt, nem találod. Egyedül vagy, a hajót mágia irányítja. Nem tudod, mennyi idő lesz az út, s azt sem, merre mentek, mégse félelmet érzel, hanem inkább izgalmat. Izgulsz, hogy milyen lesz az iskola, az új környezet, az új ismerősök. Nem tart soká az út, körülbelül negyed óra múlva arra eszmélsz, hogy a hajó megáll, ám most nem a vízben, a part fölött lebeg. Cuccaidat ledobod a fedélzetről, majd te is utánuk ugrasz. Ahhoz képest, hogy több méter magasan voltál, talpra érkezel, mintha csak egy trambulin lenne alattad, semmi fájdalmat nem érzel. Lassan körbepillantasz, s már látod. Egy csuklyás alak vár rád pár méterre tőled, kezében lámpás világít. Hívogatóan int feléd, s te a csomagodért nyúlnál, hogy elindulj, de azok eltűntek. Az ismeretlen megnyugtatóan int, hogy ne keresd, s mikor végre odaérsz hozzá, tudatja veled, hogy a holmid a szobádban vár. Megnyugszol, mostmár tényleg. Az idegen hátrahajtja a csuklyáját, s te megpillantod gyönyörű arcát. Egy nő az. Nem tudod, hogy tanár-e, vagy egy olyan személy, aki a diákokat fogadja, bízol benne. A következő pillanatban egy medaliont nyújt feléd, s végre megszólal.
- Ez egy térnyerő. Ha a nyakadba akasztod, s négyszer megpörgeted az iskolából a tagozatod főhadiszállsára, vagy onnan az iskolába juthatsz. Innen nem működik, seprűn megyünk tovább - Mondja a nő, miközben kedves arcán mosoly ül. Te gépiesen elveszed a medált, s egyből a nyakadba akasztod. A következő pillanatban arra eszmélsz, hogy két seprű lebeg előttetek, a nő rögtön felpattan az egyikre, majd feléd int, s te hasonlóan cselekszel. Lehet, hogy még sosem repültél, most mégis biztonságban érzed magad, s nem is kell irányítanod a járműved, az magától száll, habár elég gyorsan. Próbálnád megjegyezni az útvonalat, de szinte semmit nem látsz, csak pár melletted elsuhanó fa körvonalát. Aztán leszálltok. Az iskola főbejárata előtt vagytok, egy kisebb parkban. A nő egy pálcalendítéssel eltűnteti a seprűket, majd ismét int, hogy kövesd. Beléptek az előcsarnokba, s vársz.. Várod, hogy most mit kell tenned.
//Ha ki szeretnéd játszani, hogy karaktered megérkezett, akkor az első hozzászólásodba a severinani kikötőbe való megérkezéséig kell leírnod a történeteket, hiszen itt csatlakozik hozzád egy tanár, vagy tagozatos NJK, akivel tovább játszhatod a dolgokat. Ha ehhez nincs kedved, akkor az egészet figyelembe véve írj egy hozzászólást ide, vagy az előcsarnokba, s ezt küld el tagozatvezetődnek, vagy bármelyik adminnak. Mivel az előtörténetet nem kell rögtön a regisztráció után megírnod, a szerepjátékpélda fontos, hogy elkezdhess játszani, s ebből a hozzászólásból felmérhetjük, hogy mennyire értitek az itteni dolgokat. Ha kérdésetek van bátran írjatok a csevegőbe, de remélem, ez így világos =) By: Arlena//
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
